2012. július 23., hétfő

Minden viccnek van alapja - megcsalás jelei

Hazaér a férj a munkából, a feleség a fejéhez vág egy bugyit és ezt kiáltja:
- Ezt találtam a kabátzsebedben! Halljam kivel csaltál meg!
A férj nyugodt hangon közli:
- A szomszéd adta nekem, mert nála felejtetted...

A fenti vicc jól példázza a hűtlenség egyik tipikus jelét. A hűtlen fél leplezve saját félrelépését, hűtlenséggel gyanúsítja párját...

Megosztani, hozzászólni és lájkolni ér!

Rokonok keresése - saját sikertörténetem 1. rész

Egy-egy elveszettnek hitt rokon, családtag felkutatása filmvászonra illő történet. Hosszadalmas és bonyolult feladat.

Jöjjön most a sajátom, ami egy igazi sikertörténet.

55 évnyi titok.

Amikor apám meghalt, a temetés intézéséhez szükség volt a születési anyakönyvi kivonatára. A megszokott helyen keresgéltem, amikor a kezembe akadt egy levél. Számomra teljesen ismeretlen feladó volt a borítékon , a címzett pedig én voltam. A postai bélyegzés tanúsága szerint a levelet 1982-ben adták fel. Megnéztem mi áll benne.
Egy hölgy írta a levelet. A levél első pár mondata: "Anyádék úgy neveltek, hogy ne tudjál rólunk. Mi vagyunk apád után a nagynénéid. Öt éves korodban láttunk utoljára."

Apámnak egy nővére volt, őt ismertem. Itt valami nem stimmel, gondoltam magamban és kerestem tovább az anyakönyvi kivonatot.

Ekkor kezembe akadt még két levél. Mindkettőt Ausztráliában adták fel, a feladó gróf A.A. Z-M. volt.

Az első 1982 decemberéből, melyben az állt. "Békés, boldog karácsonyt kíván A. "

A második 1983 decemberéből:
"Kedves Zoltán, boldog karácsonyt kívánok a családodnak! Apád"


Apám temetése után nem sok kedvem volt foglalkozni a kérdéssel.

Ha kíváncsi vagy a folytatásra, akkor figyeld az oldalt. Hamarosan jön a folytatás... 

2012. július 18., szerda

A szakma nagyágyúja

Óriási megtiszteltetés ért.
Még csak pár napja működik a blog, ma a Facebook oldalamra belépve üzenet fogadott.

Mátyás József, a Magyar Detektív Szövetség volt alelnöke, a magánnyomozó szakma nagyágyúja, a hűtlenségi ügyek ásza lájkolta, vagy ha jobban tetszik tetszikelte az oldalt.

Józsikám, megtisztelsz! Köszönöm!

2012. július 17., kedd

A hűtlen férj

Több felmérés is rámutatott már, hogy a férfiak szerint más intim kapcsolatot létesíteni valakivel és más szeretni valakit. Éppen ezért nem is tulajdonítanak túl nagy jelentőséget a megcsalásnak. Százalékos arányt ugyan nem tudok mondani, mivel aki magánnyomozó megbízásán gondolkodik, bizony alapos oka van azt feltételezni, hogy partnere megcsalja.

Milyen jelek mutatnak arra, hogy férjed hűtlen?

Bűzlik a parfümtől


Nem feltétlenül női parfümtől, lehet ez olyan férfi illat is, amit nem viselt korábban. A női parfüm illata egyértelmű, hogy hölgytől származik.
A férfi illat oka sem meglepő, ha korábban nem volt megszokott, hogy férjed magának vásárolta volna az illatszereket. A hölgyek szeretnek parfümöt adni és kapni is. Feltételezhető, hogy az idegen illat a szerető ajándéka.

Új öltözködési stílus


Ha férjedet ki lehetett üldözni a világból a ruhavásárlással, most mégis egyre több új és más stílusú ruhadarab kerül a szekrényébe, okod lehet a gyanakvásra, mivel valaki bizonyára inspirálja őt egyfajta stílusváltásra.

Sportolni kezd
Ha korábban csupán a meccsnézés volt az egyetlen sporttevékenysége és hirtelen sürgősen edzőtermet kell keressen, annak két oka lehet.

  • Háziorvosa finoman jelezte, hogy le kéne adni a pocakot
  • valaki motiválja
Óvszert találsz
Ha nem használtok óvszert együttléteitek során, akkor miért tart óvszert a kesztyűtartóban vagy a pénztárcájában? Szerintem egyértelmű

Újabban jóban vannak a barátnőddel
A legnagyobb pofon. Legjobb barátnőddel biztosan megosztod, ha párkapcsolati problémáid vannak és ő is veled. 
Ha férjed később ér haza és ezt szeretnéd megbeszélni a barátnőddel, de ő éppen nem ér rá, az előfordul.
De ha mindig akkor van valami dolga, amikor a férjed túlórázik, az már gyanús...

Megmagyarázhatatlan kiadások
Egyre szaporodnak a készpénzfelvételek, férjed a hó végén Tőled kér pénzt. Hivatkozhat az üzleti ügyeire, közlekedési bírságra, a fantázia ilyenkor határtalan.

Elveszett számlák
Némely számlák kimaradoznak. Rendben megérkezik a villanyszámla, a gázszámla, de a telefonszámla és a bankszámlakivonat minden hónapban eltűnik. Lehet, hogy férjed postafiókot bérelt és oda küldeti azokat...

Érthetetlen tárgyak
Ha férjed pokrócot, hajlakkot, parfümöt tart autójában, szintén okot adhat az aggodalomra.

Kitérő válaszok
Ha férjed nem mond el Neked semmit, az nem lenne akkora probléma, ha mindig így viselkedett volna.
De ha ez a viselkedés újdonságnak számít, férjed minden kérdésre ingerülten válaszol, szinte menekül előled.

Ha a fenti jelekből néhány illik a kapcsolatotokra, ne ess kétségbe, hanem figyelj. Ha szeretnéd tudni mire, írj egy email-t, vagy hívj fel. 


2012. július 13., péntek

Nem érdekli a szex - Olvasói történetek - József

"Feleségemmel 15 éve vagyunk házasok, mindig egészséges szexuális életet éltünk.  Még ennyi év eltelte után is 3-4 alkalommal szeretkeztünk hetente.

Az elmúlt hat hónapban a kapcsolatunk és a szexuális életünk is hanyatlani kezdett. Akkor kezdődtek a bajok, amikor elvesztettem a munkámat.
Megtakarításainkat feléltük, kiadásaink nem csökkentek és én bármennyire is erőlködtem, nem találtam munkát.

Ekkor a feleségem úgy döntött, hogy másodállást vállal. Nem voltam boldog a gondolattól, de mégis beleegyeztem.

Szexuális együttléteink megritkultak, először az én én hibámból. Az önbecsülésem egyenlő volt a nullával, úgy éreztem magam, mint aki bármelyik pillanatban felrobbanhat.


De később a dolgok megváltoztak és feleségem lett elutasító. Mindig korábban bújt ágyba, mint én, mondván reggel korán kell kelnie. Hétvégenként kimerültségre hivatkozva utasított el. Amikor megpróbáltam kezdeményezni, azzal gúnyolódott, hogy ha a munkakeresésben is olyan aktív lennék, mint a kezdeményezésben, akkor már milliomosok lennénk.Később találtam munkát, de a dolgok nem változtak.


Néhány hónap elteltével leültettem, hogy megbeszéljük a dolgokat. Megkérdeztem tőle, hogy mi a baj a kapcsolatunkkal, hiszen pár hónapos munkanélküliség nem dönthet romba egy 15 éves házasságot.

És ekkor könnyekkel küszködve bevallotta, hogy találkozott valakivel az új munkahelyén és szerelmes lett. Megkért, hogy váljunk el"

Magánnyomozók tapasztalata

Ha egy párkapcsolatban a szexuális szokások drasztikusan megváltoznak, annak jele lehet, hogy az egyik fél hűtlen lett. 
Mindig talál valamilyen kifogást, amivel elhárítja a közeledést. Vagy fáradságra hivatkozik, vagy nem szeretné felébreszteni a gyerekeket, de mindenképpen hárít. Nem akar hűtlen lenni az új szerelméhez.

Tanács
Figyeld meg, hogy melyik napokon öltözik csinosabban, amikor munkába megy. Ezeken a napokon találkozik a szeretőjével.

Nem hordja a jegygyűrűt - Olvasói történetek - Judit

"Férjem reggelente jár edzeni. Így van ez a hétvégéken is. Edzés után rögtön dolgozni megy, hétvégén pedig friss péksüteménnyel jön haza, hogy együtt reggelizzünk.

Mostanában leveszi a jegygyűrűjét, mielőtt elmegy a konditerembe. Azt mondja, hogy zavarja őt az edzésben. Amikor hazajön újra felveszi. Ebben semmi furcsát nem találtam, én is leveszem a gyűrűimet mosogatáskor.

Egyik nap a munkából hazatérve nem volt rajta a gyűrűje. Amikor rákérdeztem, hogy hol van, azt mondta, hogy vezetés közben viszketett alatta az ujja és a kocsi hamutartójába rakta, amit aztán ottfelejtett.

Nagyon rossz előérzetem van. Van okom gyanakodni, hogy megcsal?"

Válasz

A jegygyűrű viselésének az elhagyása egy ősrégi jele a partner hűtlenségének. Két oka lehet, amiért a hűtlen fél nem hordja a jegygyűrűt.

  • Így próbálja meg házasságát leplezni. 
  • A szerető úgy tudja, hogy a hűtlen félnek megromlott a házassága, válófélben van, ezért kéri a hűtlen felet, hogy ne hordja a jegygyűrűjét
Egy ideig még van energiája a hűtlen félnek a gyűrű le és felvételére is koncentrálni, de előbb utóbb el fogja felejteni.

Magánvélemény: 
Személy szerint két gyűrűt is hordok. Az eljegyzési gyűrűt ami vékonyabb és a jegygyűrűt ami széles. Van, hogy leveszem, de soha nem felejtem el felvenni, mert hiányzik. 

Szeretném felhívni a hűtlen felek figyelmét arra, hogy a levett karikagyűrűnek nyoma van a bőrön!

Gyermekelhelyezés magánnyomozó bevonásával

Önmagában a hűtlenség nem alapozza meg a gyermek nevelésére való alkalmatlanságot, de ha ennek következtében a gyermek ellátásával kapcsolatban közömbösség mutatkozik a hűtlen félben, a bíróság ezt negatív tényezőként veszi figyelembe a gyermekelhelyezési perben.


Gyermekelhelyezés során a bíróság az alábbi szempontok szerint vizsgálja a szülők alkalmasságát a gyermeknevelésre:

  • világnézet
  • erkölcsi tulajdonság
  • egészségügyi állapot
Amennyiben az egyik fél kétséget kizáróan tudja bizonyítani a másik fél alkalmatlanságát a gyermeknevelésre, abban az esetben a bíróság a gyermek érdekeit szem előtt tartva és a bizonyítékok mérlegelése után hoz döntést. 


Ebben az esetben tud segítséget nyújtani egy magánnyomozó egy alapos életmódvizsgálattal. 
Amennyiben a másik fél bizonyíthatóan a gyermek érdekeivel ellentétes életmódot folytat, a bíróság figyelembe fogja venni a magánnyomozói vizsgálat eredményét.

Visszaállíthatók-e a törölt sms-ek?

Nagyon sokszor hangzik el a gyanakvó fél részéről a kérdés, hogy meg lehet-e nézni a hűtlennek vélt partner telefonjában a törölt sms-eket.

Technikailag lehetséges a SIM kártyán tárolt és később törölt sms-ek megtekintése, illetve visszaállítása, ehhez egy SIM kártya olvasó és egy szoftver szükséges, de gyakorlatban a magánnyomozók nem foglalkoznak ilyesmivel. 

Miért nem?
Mert az SMS levéltitok. Levéltitkot jogosulatlanul megismerni pedig még egy magánnyomozónak sincs joga.

2012. július 12., csütörtök

Magánnyomozó és a válás

Nagyon sokszor előfordul, hogy azért szeretne magánnyomozót megbízni valaki, mert szeretné bebizonyítani a bíróság előtt, hogy párja hűtlen volt.

Van egy rossz hírem. Magyarországon nincs vétkességi elv, ami annyit jelent, hogy a törvényszéket nem érdekli, hogy ki mikor kit és kivel csalt meg.
Nem számít a közös vagyon megosztásakor sem. Nincs olyan bíró, aki a hűtlen félnek kevesebbet ítélne meg  vagyonmegosztáskor.

Általában a megbízók saját döntésük elősegítése végett szoktak magánnyomozót fogadni.

Gyermekelhelyezéskor viszont már nagyobb segítség tud lenni egy magánnyomozó. Részletek a Gyermekelhelyezés magánnyomozó bevonásával c. bejegyzésben

Magánnyomozó árak

Milyen árakon dolgoznak a magánnyomozók?

Magánnyomozó irodák weboldalain nem fogsz választ kapni a kérdésedre. Ha telefonon hívsz fel egy magánnyomozó irodát, akkor sem fogod tudni, hogy mennyibe kerül egy megfigyelés, egy környezettanulmány, stb...

Ennek több oka is van.
Egyrészt mivel elég telített a piac, a magánnyomozó irodák félnek az árversenytől.
Másrészt, mivel minden munka egyedi, így egy érdeklő hiába is lát árakat, nem fogja tudni kitalálni a végösszeget.

Egy-egy magánnyomozói munka ára nagyon sok mindentől függ.

Vegyünk például egy megfigyelést.

Nem mindegy, hogy mire irányul a megfigyelés. A megfigyelt személy mozgására, életvitelére?

A munkafolyamatot mindig az adott eset körülményei és a magánnyomozó rendelkezésére bocsájtott információk mélységétől függően lehet csak előkészíteni. Igen, előkészíteni!
Mivel a magánnyomozók jó esetben úgy dolgoznak, hogy a megfigyelt személy észre sem veszi, hogy figyelik őt, így nagyon fontos az előkészítés. 

Egy munka előkészítése általában 2 hetet vesz igénybe.


Ezután kezdődhet csak a megfigyelés. 


Feladat

X-et követni A pontból Y pontba. A legtöbb ember szerint ez úgy működik, hogy a magánnyomozó várja, hogy X mikor indul el A pontból és utánamegy autóval.

Most őszintén. Neked feltűnne, ha egy kertvárosi rész csendes utcájában valaki elindulna pont akkor, amikor Te is elindulsz? Ugye? Hidd el, bárkinek feltűnne, akár vaj van a füle mögött, akár tiszta a lelkiismerete.
Viszont aki rosszban sántikál, az hamarabb észreveszi.
Mi a megoldás? Ez a rész maradjon inkább szakmai titok, de annyit elárulhatok, több ember összehangolt munkájáról.

Ezért nem fogsz konkrét árakkal találkozni.

Viszont nagyon  fontos tanács, ha magánnyomozót fogadsz. Csak olyan magánnyomozóval tárgyalj, akivel nem valamelyik aluljáróban kell találkoznod az információkért.
Szintén nagyon fontos, a magánnyomozóval való kapcsolattartás. Ennek úgy kell működnie, hogy a magánnyomozó talál valamit, felhív, találkozol vele az irodájában, ahol írásban megkapod a részeredményeket és Te döntöd el, hogy a beszerzett eredmény elegendő-e Neked, vagy kéred a magánnyomozót a további adatgyűjtésre.

Tehát ha tisztességes magánnyomozót választasz, akkor mind  a munka, mind a fizetés szakaszos. Nem kell többszázezer Forintot egy összegben kifizess!!! Persze előleg minden esetben van. Ezzel bizonyítod a megbízás komolyságát.

Ha előre kéri a magánnyomozó iroda a teljes munkadíjat, menekülj!










2012. július 11., szerda

A magánnyomozó és a hűtlen fél lebuktatása

Mit jelent egy magánnyomozónak a hűtlenség?

Sokan azért bíznak meg magánnyomozót partnerük megfigyelésére, mert már nem biztosak a kapcsolatukban.
Ahol felmerül a hűtlenség gyanúja, a magánnyomozó a bizonyítékaival leginkább megbízójának korábbi elhatározását erősíti meg. Mégpedig azt az elhatározását, hogy elhagyja hűtlen partnerét.

Egy magánnyomozó munkája során nincs in flagranti. Egy magánnyomozó sem fog befényképezni az ablakon vagy elrejtőzni a szekrényben.

A magánnyomozó munkája során a hűtlenség nem tettenéréskor nyer bizonyítást.
A hűtlenség bizonyítéka, ha a megfigyelt fél valakivel kézen fogva sétál, csókolózik, túl barátságos, vagy belépnek például egy panzióba, vagy bárhová ahol házasságtörést lehet elkövetni.

Munkahelyi viszony - Olvasói történetek - Gabi

A férjem és én 3 éve vagyunk házasok, de már 5 éve ismerjük egymást. A 16 hónapos kislányunkkal vagyok itthon. Férjem korábban mindig ugyanabban az időpontban indult el reggel a munkahelyére, de mostanában van, hogy olyan korán megy el, amikor én még alszom.

Azt is észrevettem, hogy később ér haza. Korábban mindig itthon volt a kicsi fürdetésekor, de most van, hogy már a fektetésre sem ér haza. Mindenféle kifogásokat mond, hogy tele van papírmunkával vagy megbeszélésre kellett mennie. A múltkor is megkérdeztem tőle, hogy miért kellett ilyen sokáig bent maradnia, azt vágta a fejemhez, hogy ilyen a munka.

Nem arról van szó, hogy nem bízom meg benne. Szeretnék, de az utóbbi időben egyre inkább úgy érzem, hogy van valakije.

A férjem ingerlékeny lett, különösen hétvégén. Már jegyzetelem, hogy melyik napokon megy el korábban és ér haza később. Most úgy néz ki, hogy hétfőn és csütörtökön találkozgat a szeretőjével.

Amit a magánnyomozók tapasztalnak a munkahelyi viszonyokról


A túl sok munka az egyik leggyakoribb jele a megcsalásnak. Az esetek 80 %-ban a hűtlen fél túlórával próbálja elterelni afférjáról a gyanút.

Az, hogy valakinek munkahelyi viszonya legyen, nem történik meg egyik napról a másikra. Ha közted és házastársad között magánéleti problémák vannak, akkor jó, ha megbeszélitek, mert különben szüksége lesz valakire, akinek elmondhatja problémáit.Valószínű, hogy a nagyobb bizalom miatt olyan embert fog választani a problémák megbeszélésére, aki Téged is ismer.

A munkahelyi viszonyt talán a legkönnyebb leleplezni. Beszélgess egy kicsit pároddal a munkájáról. Figyelj oda nagyon, hogy mit mond. Figyeld meg, hogy mindig lesz egy társa, akivel együtt túlórázik. Mindig lesz magyarázata a túlóra okának. Létszámleépítés, struktúrális változások a cégnél, új főnök, új feladatok. Bár ezek a kifogások valósnak tűnnek, sőt lehet, hogy igazak is, de általában ezek a magyarázatok szoktak előfordulni.

Néhány jel, ami arra utalhat, hogy a partnered nem túlórázik.

  • nem növekszik a fizetése
  • Figyeld meg, hogy melyik napokon túlórázik. Ha a napok minden héten azonosak, akkor ez is figyelmeztető jel lehet
  • extra futott kilométerek az autóban
  • nem tudod elérni a párod telefonon (például azt mondja, hogy nincs bejövő hívás munkaidő után)
  • házastársadnak parfüm vagy alkohol szaga van amikor hazaér
  • kedvenc ruhadarabját vagy szexi fehérneműt vesz fel azokon a napokon, amikor azt feltételezed, hogy a harmadikkal találkozik
  • soha nem mondja meg, hogy hol lesz a találkozója, vagy mikorra ér haza
  • olyan munkatársakkal vagy barátokkal találkozik, akikről még soha nem hallottál
Ha Neked is hasonló problémád van, írd meg nekem és én megírom a tapasztalataimat. Ha nem szeretnéd hogy történeted megírjam, hívj fel telefonon és nagyon szívesen elmondom, hogy jók-e a megérzéseid.



2012. július 5., csütörtök

A hűtlen feleség

6 jel, hogy megcsal a feleséged

hűtlen feleség
Nem mindegy, hogy a feleség hűtlen vagy a férj. Más jelei vannak a hűtlen feleségnek, mint a férjnek.

Most nézzük milyen a hűtlen feleség. Milyen jelek alapján lehet gyanús, hogy feleséged megcsal?

Ha a lenti listából legalább 4 jel illik a viselkedésére, akkor elkezdhetsz gyanakodni...

Máshol járnak a gondolatai
Ha egy korábban nagyon házias feleség  félvárról veszi a házimunkát, annak az is lehet az oka, hogy viszonya van valakivel.

Nélküled szervez programot
Ha eddig mindig együtt mentetek közös programokra, de egy ideje nélküled megy el kirándulni, családi eseményekre, akkor ez is egy jel lehet.

Férfi illat
Idegen férfi illatot érzel rajta? Ne ez legyen a leggyanúsabb. Néhány arcszesznek annyira erős az illata, hogy egy ártatlan puszitól is átveszi a bőr az illatot.

Hirtelen stílusváltás
Ha a feleséged leadott néhány kilót és ettől jól érzi magát, az nem jelenti azt, hogy megcsal. De ha éveken át magasnyakú pulcsiban járt és most hirtelen mély dekoltázsú felsőket kezd el hordani egy egyszerű piaci bevásárláshoz, az már kicsit gyanús lehet. Általában akkor következik be egy hölgnél drasztikus változás a külsőben, ha fel akarja hívni magára valaki figyelmét. Vigyázz, mert lehet, hogy a Tiédet!

Ismeretlen fehérnemű
Biztos vagyok benne, hogy ismered a feleséged. Tudod, hogy milyen fehérneműket kedvel. Ha eddig mindig franciabugyit hordott, de most alig takaró tangát hord, akkor valószínű, hogy valakinek a kedvében szeretne járni. És lehet, hogy nem a Te kedvedben...

A legjobb barát
Ez a legnagyobb arculcsapás. 
Ha hármasban találkozol a feleségeddel és a legjobb barátoddal, és megmagyarázhatatlan okból kellemetlenül érzed magad köztük, akkor máris hallgass a megérzéseidre. Ha feleséged megpróbál távol tartani a legjobb barátodtól, - amit korábban nem tett - akkor elkezdhetsz gyanakodni.

2012. július 3., kedd

Hogyan válassz magánnyomozót?

Évről évre nő a magánnyomozót megbízók száma, persze az arányok változnak. Évekkel ezelőtt több volt a hűtlenségi ügy, ma már inkább a gazdasági magánnyomozóknak jut több munka.

A magánnyomozók hatalmas segítséget tudnak nyújtani, ha a megbízónak nincs ideje, energiája utánajárni hűtlen vagy hűtlennek vélt házastársának, az őt anyagilag kijátszó üzlettársának, adósának.

A megfelelő magánnyomozó kiválasztása különösen nehéz ügy.

Azt csak Te tudod, hogy milyen ügyben szeretnél magánnyomozót megbízni.

Keress szakosodott magánnyomozót, ezzel időt és pénzt takaríthatsz meg. Egy szakosodott magánnyomozó precízebben tudja elvégezni a saját szakterületén a munkát.

Találkozz több magánnyomozóval is. Az első találkozás nem ok arra, hogy rögtön meg is bízd.

Az lesz a tökéletes magánnyomozó, aki minden kérdésedre válaszol és nem érzed magad mellette kényelmetlenül.


Híváslisták, postabontás, bankszámlakivonat

Be tudnak szerezni a magánnyomozók híváslistákat, bankszámlakivonatokat?

Szinte mindennapos volt, hogy olyan telefonok érkeztek be a kollégákhoz, amiben az után érdeklődtek a telefonálók, hogy van-e lehetőség titkos telefonszámok és híváslisták lekérésére.

Nincs lehetőség, mivel a hatályos törvények nem teszik lehetővé a magánnyomozóknak híváslisták, sms-ek beszerzését.

A titkos információkkal a feketepiacon kereskednek. Ezek az információk bűncselekményből származnak.

Felelős magánnyomozó nem szerez be híváslistát.


Szintén mindennapos kérdés volt, hogy be tudnak-e szerezni bankszámlakivonatot.

A válasz szintén nemleges, a fent említett okok miatt.




2012. július 2., hétfő

A hűtlenség okai

Mi viszi rá az embereket arra, hogy becsapják azt, akit szeretnek?

A hűtlenség okai

Az a felismerés, hogy házastársunk vagy partnerünk hűtlen, megrázó élmény.
Ha úgy érzed, hogy jelenlegi kapcsolatod veszélyben van, vagy csak megelőző karbantartást végeznél kapcsolatodon, akkor ez a bejegyzés Neked szól.

Alá / fölérendelt helyzet

Ha úgy érzed, hogy partnered jobb vagy rosszabb nálad, kialakulhat ez az érzés. Gondolj csak például egy jobban kereső feleségre vagy egy szívdöglesztően jóképű férjre, akire, ha ránéz egy ismeretlen nő, párja lelkileg összeomlik. Az előnyösebb helyzetben lévő fél úgy érzi, hogy ő megteheti, hogy mókázzon egy kicsit.

A másik oldal esetleg úgy gondolja, hogy pont a párja megcsalásával igyekszik bizonyítani, hogy igenis több annál, mint amit gondolnak róla.

A kihívás és az izgalom

Az élelmiszer üzletekben történő lopások esetén legtöbbször nem olyan árúval érik tetten a bolti szarkát amire szüksége van. Olyannal, amit könnyű ellopni. Aki nem bukik meg, az lebukás veszélye miatt csinálja, újra és újra.
Megcsalás esetén ugyanez a helyzet. Minél többször csalja meg valaki a partnerét, anélkül, hogy lebukna, - annál nagyobb a valószínűsége, hogy újra és újra, egyre inkább kockáztatva a lebukást, - ismét megteszi azt.

Unalom és a megszokás

A legtöbb hűtlen ember az unalom és a megszokás áldozatává válik. Nem unatkozik, csak unja a mindennapi rutint, az elégedetlenséget, az egész életét. Úgy érzi, hogy a félrelépéssel megváltoztatja az ő kis unalmas világát.

Féltékenység

Nagyon sokszor előfordul, hogy a partner alaptalan féltékenysége az oka a megcsalásnak. Hogy miért? Mert az alaptalanul vádolt fél úgy érzi, hogyha úgyis ajtócsapkodás van otthon, akkor legyen oka.

Volt rá példa, hogy közel 30 év házasság után a feleségbe belebújt a kisördög és meggyőzte magát arról, hogy férje megcsalja. Több, mint egy évig járt különböző magánnyomozókhoz, hogy férjét figyeltesse, ezzel párhuzamosan minden este támadta párját. Amikor nem sikerült bizonyítani a férj hűtlenségét, a feleség kitalálta, hogy biztosan az egy kolléganővel csalja meg férje. A férjnek elege lett és úgy döntött, hogy legyen igaza a feleségnek. Elköltözött otthonról és udvarolni kezdett a kolléganőjének.

Te tudod, hogy mi a különbség a megcsalás és a hűtlenség között?

Én tudom...

Úgy gondolom, hogy Te is tudod, de még nem fogalmazódott meg benned. 

A megcsalásnak több fokozata van:
  • egyszeri megcsalás azaz a félrelépés
  • folyamatos megcsalás
  • hűtlenség
Bizony, a hűtlenség a megcsalás legsúlyosabb fokozata. Hogy miért? Mindjárt kiderül. 


Az egyszeri megcsalás 

Egy botlás. Ugyanolyan botlás, mint amikor nem figyelsz a lábad elé, nem veszed észre a környezetedet. Legalább olyan fájdalmas a botló részéről, mint az elesés. Megbotlik és rohan haza, mert rájön, hogy nagyot hibázott, mert nem figyelt eléggé a környezetére. Ez az a fajta megcsalás, ami általában nem szokott kiderülni, illetve ezt a fajta megcsalást a bűntudat miatt be szokta vallani a hűtlen fél.

Folyamatos megcsalás

Ettől a ponttól szokta magát egy ember megcsalatva érezni.
Mivel ezt a blogot olvasod, tudom, hogy már Te is ismered ezt az érzést. Kételyeid támadtak. Megérzéseidet tisztázni kell, de csak óvatosan cselekedj. Ha úgy érzed, hogy megcsalnak, maradj nyugodt, de inkább előbb próbáld tisztázni a helyzet, mint utóbb, amikor a megcsalás már átcsaphat hűtlenségbe. Ebben a fázisban még nincsenek érzelmek. Minél hamarabb hozod meg a helyes döntést, annál könnyebb megmenteni a kapcsolatodat. 

Hűtlenség

Ez a legsúlyosabb fokozata a megcsalásnak. Mindamellett, hogy folyamatos a megcsalás, kialakult az érzelmi kapcsolat a hűtlen partner és a harmadik fél között. Legalább is a hűtlen fél részéről. A harmadik fél részéről nem biztos. Innen a legnehezebb megmenteni egy párkapcsolatot. De nem lehetetlen...


Mi a célom ezzel a bloggal?

Mint, ahogy a profilomban is olvashatod, gyakorlatilag a rendszerváltás óta vagyok a szakmában. Azaz, hogy voltam. Egy év és nyugdíjas leszek.
Nincs cégem, nincs vagyonom és nem is vágyom rá.
Arra sem vágyom már, hogy elmenjek egy magánnyomozó irodába dolgozni. Nem áll mögöttem gazdasági vállalkozás. Nincs szükségem a hatalmi harcokra.


Viszont rengeteget tapasztaltam, amit egy magánnyomozó iroda koordinátora megtapasztalhat, tudom, hogy kik a jó szakemberek és kik azok, akiknek bár minden engedélye adott, mégsem járnak el helyesen.


Te tudod, hogy mi a különbség a megcsalás és a hűtlenség között? Én tudom. Ha érdekel olvasd a blogot rendszeresen. Neked is elárulom.
  • Tudom, hogy milyen érzések munkálkodnak az emberben, amikor azt gyanítja, hogy párja megcsalja. Nem vagyok pszichológus, de vak sem. 
  • Tudom, hogy baj esetén milyen nehéz kiválasztani a megfelelő szakembert.
  • Tudom, hogy milyen nehéz egy vadidegennel megbeszélni a párkapcsolati problémákat. 
  • Tudom, hogy egy alaptalan gyanú miatt családok hullhatnak szét
  • Tudom, hogy újra lehet kezdeni
Ismerem a gondjaidat, a lelkiállapotodat és tisztában vagyok vele, hogy akár egy telefonhívással is közelebb kerülhetsz a megoldáshoz. 

A blog célja, hogy segítsek Neked rendezni a gondolataidat, hogy meg tudd hozni a helyes döntést. És tudom, hogy meg fogod hozni.